Sokan nem tudják, hogy hogyan viszonyuljanak a fogyatékkal élő emberekhez, beskatulyázzák őket téves elképzelések közé, ez pedig sok kellemetlen helyzetet szül.

Persze nehéz általánosítás nélkül összeállítani egy tízes listát, hiszen minden ember más, és az úgynevezett fogyatékosságok is nagyon különbözőek, sőt a mértékük is sokféle lehet. Mégis megkíséreljük összegyűjteni a tíz leggyakrabban hallott tévhitet, ami a mozgás-, látás- vagy hallássérült emberekről kialakult. A legtöbben már biztosan hallották a következő mondatokat:

1. Várj, segítek!

Nagy valószínűséggel vannak dolgok, amelyekben esetenként tényleg segítségre szorulnak, de nem mindenben. Ha valaki nem hall, attól még képes magát kiszolgálni. A kerekesszékben ülőnek sem biztos, hogy fel kell vágnod a húst az ebédnél, hiszen lehet, hogy csak a lábát nem tudja mozgatni. Hiába akarsz jót, ha tehetetlenként kezeled a másikat, azzal csak kellemetlen helyzetbe hozod. Hogy honnan tudd, hogy szüksége van-e segítségre? Nagyon egyszerű, kérdezd meg!

2. Érted, amit mondok?

Valóban vannak értelmi fogyatékos és halmozottan fogyatékos emberek is, de attól még, hogy valaki másképp érzékeli a világot, vagy másképp mozog, mint te, nem kell rögtön arra következtetni, hogy a felfogásával is baj van. Teljesen értelmetlen hangosan és tagoltan beszélni hozzájuk (ahogy a külföldiekhez is szokott a magyar ember, természetesen magyarul), akkor is fogja érteni, ha rendesen szólsz hozzá, ha pedig nem, mert a hallásával van baj, hogyha figyelsz rá, megtudhatod, hogy hogyan tudtok a leghatékonyabban kommunikálni. A túlbuzgó óvó nénis/bácsis kedvesen becézgetős stílust sem szükséges elővenni, ettől senki sem fogja jobban érezni magát.

3. Oké, nem gond...

Természetes, hogy (az 1. pontban leírt mértékletességgel) igyekszel segíteni, amiben szükséges, és tudatában vagy, ha bizonyos dolgokat nehezebben vagy nem tudnak megcsinálni, de ez nem azt jelenti, hogy olyan dolgok fölött is szemet kell hunyni, aminek az állapotukhoz semmi köze. Például nem kell elnézni valakinek, hogy kibeszél a hátad mögött, vagy hogy kérdezés nélkül megeszi az ebédedet a munkahelyi hűtőből. Ha másra rászólnál, neki is szólj nyugodtan.

4. Egymáshoz valók

Vannak közösségek, egyesületek, iskolák, ahova esetenként közösen járhatnak a fogyatékkal élő emberek, de ez nem jelenti azt, hogy csak egymással barátkoznak. És ez a párválasztásra is igaz. Nem célszerű tehát odamenni valakihez az utcán, hogy: „Figyi, kapcsolatban élsz? Csak mert a haverom hasonló, mint te, megadod a számod, hogy találkozzatok?” – Megtörtént eset. Az sem törvényszerű, hogy feltétlenül ismerik egymást, úgyhogy a busz egyik végéből a másikba átkiáltva (vagy akár diszkrétebb módon) közölni, hogy a „Jocó, az unokatestvérem, ő sem lát, ismered?” – szintén értelmetlen (ez is megtörtént eset).

5. Viszontlátásra! Jaj, ne haragudj…

Lehetséges, hogy elgondolkodtál már rajta, hogy bizonyos kifejezéseket talán nem használnak. Merd-e azt mondani egy vaknak, hogy viszontlátásra, vagy egy kerekesszékesnek, hogy üljünk le valahova, nem sértő-e ez nekik? Az igazság az, hogy ezeket a kifejezéseket ők teljesen természetes módon használják, nem fordítják le szó szerint, tehát a viszontlátásra azt jelenti, remélem, még találkozunk, vagy ha mégsem ezt, akkor egy szimpla udvariassági formula az elköszönéshez.

6. Ez nem poén!

Azt gondolhatod, hogy bizonyos témákat jobb elkerülni, és feszengsz, ha mégsem sikerül. Persze nem lehet általánosítani, de sokan igen jó humorérzékkel rendelkeznek, és ezt akár a saját állapotukkal kapcsolatban is gond nélkül kamatoztatják. Az előző ponthoz kapcsolódóan volt olvasható egyszer egy értekezés a Facebookon, ahol egy kerekesszékes lány írta a következő sorokat: „Mi is mondjuk egymásnak útközben, hogy üljünk le, hiába ülünk mindig, persze az már nekünk is sok, hogy képesek vagyunk keresni egy padot, hogy amellett álljunk meg beszélgetni. Ilyenkor jót nevetünk magunkon.”
 

7. Színház? Buli? Sport? Nem!

Az is egy elterjedt tévhit, hogy ezek az emberek nem szívesen járnak el otthonról, bizonyos helyekre pedig végképp nem, pedig de. Attól, hogy valaki máshogy táncol, még táncolhat és élvezheti a buli hangulatát. Egy vak ember, bár nem látja, de szívesen meghallgathat egy színházi előadást.  Sőt már vannak narrált előadások, ahol fülhallgatón hallgatható, hogy mit csinálnak a szereplők. A süketek is hallgatnak zenét, mert érzékelik a hanghullámokat. A sport pedig szintén mindenkié, és aki örömét leli benne, az csinálja. Emellett rengeteg fogyatékkal élő sportoló van, aki kiemelkedő eredményeket ér el.

8. Rögtön látni

Látjuk, ha valaki kerekesszékben ül, ha fehér bottal közlekedik stb. De mi van, ha az illető néma vagy nem hall, esetleg ülve nem látszik, hogy másképp mozog, vagy nincs éppen elöl a fehér bot? Sajnos nagyon sokszor hülyének vagy bunkónak nézik őket, mert furcsának vélik a viselkedésüket. Egy autista fiú nyilatkozta egyszer a következőt: „Jó lenne egy pecsét a homlokomra, hogy autista vagyok, mert akkor kevesebben hinnék, hogy hülye vagyok…” Ennél egyszerűbb és jobb megoldás, ha nem ítélkezünk és odafigyelünk másokra.

9. A bácsi beteg

A fogyatékosság nem betegség, hanem állapot. Kialakulhat valamilyen betegség, a terhesség vagy a szülés szövődménye, vagy baleset következtében. Nem egyszerű, de együtt kell vele élni, és talán úgy sokkal könnyebb, ha a többi ember nem keveri az állapotot a betegséggel, amihez olyan érzéseket társít az agy, mint a sajnálat vagy a félelem. Tehát a gyerek által feltett érthető kérdésre, például hogy a bácsi miért nem tud járni, nem megfelelő válasz, hogy mert a bácsi beteg. Egy szintén megtörtént pozitív példa:  „Anya, a bácsi nem lát?” „Nem kicsim, a bácsi máshogy lát.”

10. Nem teljes az életük

Sajnos nagyon sok ember nem él teljes életet, de ez abszolút független az állapotától. Ha valaki fogyatékossággal él, ugyanaz a feladata, mint mindenkinek, megtalálni saját magát, az erősségeit, és kihozni belőle a lehető legtöbbet.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20151010/fogyatekkal-elok/